Terepszemle

2011.05.17.

Utam a Gyöngyösi-víztározó gátjára vezetett. Évek óta, sokan járunk ide makrózgatni, kíváncsi voltam, milyen lehet most itt az élet. Már fél éve le sem vettem a telét a vázról, most kicsit furcsa volt a másfél kilóval könnyebb felszerelés. A felszerelésen túl, a fotózás sem úgy ment, mint régebben. Furcsa volt visszaállni a közeli témákra, megtalálni a milliméternyi élesség megfelelő helyét. Témában viszont nem volt hiány. Rengeteg Légivadász és Boglárkalepke repkedett virágról-virágra. Láthatóan jól érezték magukat és már a következő generációról is elkezdtek gondoskodni.

Aki pedig nem az utódnemzéssel volt elfoglalva, az lesben ülve várta a zsákmányát.

A délutáni, erős fények nem túl szerencsések a fotózás szempontjából, de most nem is a szép fények miatt készültek a képek. Szokni akartam a felszerelést, a környezetet, kicsit ráedződni a makrószezonra.

Témában nincs hiány a gáton, tehát érdemes lesz majd itt tölteni a napkeltéket.....

Lemaradva....

2011.05.05.

A délutáni fotóköri megbeszélés előtt - gondoltam - kiszellőztetem kicsit a fejem. Így délben nekivágtam a határnak. A repcetáblát keresztülszelő traktornyom, enyhe kanyarokkal csalogatott, a már vállig érő virágok közé. Meseszerű élmény egy ilyen táblában nyakig merülni a sárga növényzetbe.Képeken viszont, nagyon nehéz visszaadni ezt a rengeteg sárgát. Sehogy sem sikerült a fényképezőgépnek beállítani a valósághű színeket, így maradt a kicsit alacsonyabb nézőpont..

Lepkéken, méhecskéken kívül, nem láttam mozgást a repcében, így kifelé vettem az irányt. Már látszott a keréknyom vége, mikor egy őz bukkant fel, pont a tábla szélén. Mire "lőtávolba" értem, az őz már sehol. A repcéből kiérve láttam meg újra, a patak menti fasor felé tartott, meg-meg állva, csipegetve, nézelődve.

Még nagyrészt a téli bundáját viselte, gondolom, egy fiatalabb suta lehetett. Mikor beért a fák közé, én tovább indultam. A pár órás sétámat, egy-egy felröppenő réce, fácán és az egerészölyvek hangos vijjogása színesítette. Fotók nélkül szaladtak a percek. Ideje elindulnom, ha időben oda akarok érni az összejövetelre - gondoltam.magamban.
Ekkor bukkant fel egy bak az egyik domb tetején, feledtetve minden korábbi tervemet, programomat. Pár száz méterre lehetett és mintha a föld alól bukkant volna elő. Hosszas kúszás során sikerült egyre közelebb kerülnöm hozzá, mikor, eltűnt a szemem elől. Két tábla közti, másfél méter széles, vetetlen sávban folytattam a cserkelést, abban az irányban, ahol utoljára láttam. Hamar elfogyott ez a könnyen járható földsáv, újra a vetésben gázoltam, már állva, hátha így könnyebben észre veszem a prédám. Nehéz volt belőni az irányt, mindenhol csak a zöld növényzet hullámzott a szélben, sehol egy jó tájékozódási pont. Amikor, olyan 10-15 méterre felbukkantak az agancsok a fűből, egyből megálltam. Ilyen közel még sosem voltam őzhöz. Kis irányváltás és további közeledés után, talán már 10 méter sem lehetett kettőnk közt.
Mindent előre elterveztem : fotó az agancsokról, a hangra az őz kinéz, zoom visszatekerése-fókuszálás, lesz egy remek portrém a bakról. Talán két másodperc sem kell a két kattintás közt.
Két lassú, mély lélegzet után, teljesen megszűnt a keresőn kívüli világ és eltompultak a távoli zajok. A harmadik lélegzetet félig bent tartva nyomtam meg a gombot.

Az Olympus viszonylag csendes tükör- és zárszerkezete, most mintha jóval hangosabb lett volna, mint szokott. A zoom visszaforgatása közben feltűnt a fej a keresőben, élesíteni már nem volt elég időm. Nem kaptam egy másodpercet sem. Egy elmosódott, barna őztest került a második képre. A kattogásokra ketten pattantak fel a fűből, egy suta is feküdt pár méterre a baktól. Nem szaladtak nagyon messzire, így vigasztalásként, még engedtek pár képet készíteni magukról.

Pár percig sétálgattak előttem, aztán eltűntek egy domb mögött. Ők már jóval előrébb tartottak a vedlésben, mint a korábban látott suta, gyönyörű színük volt.
Kellemesen elfáradva és hatalmas élménnyel gazdagodva indultam haza, megint lemaradva a fotóköri gyűlésről, amit ezúttal nem bántam.

Meghívó

Április vége

2011.04.28-29.

Az elmúlt két nap,csak pár órát sikerült kint töltenem,fotók szempontjából sem voltam túl szerencsés.
Szinte minden fa lombkoronát növesztett,a fű is szépen növöget,a repceföldek teljes erőből illatoznak.Már a lepkék,méhek,szitakötők is egyre nagyobb számban röpködnek.A szokásos dombokhoz indultam,amiket már majdnem térdig érő fűtenger borít.Egy keréknyomon indultam el és jó húsz perc gyaloglás után,egy domb mögül érkező,jellegzetes hang ütötte meg a fülem.Egy őz riasztott.Furcsálltam a dolgot,mert a szelem is jó volt,csendben is haladtam,látni meg még nem láthatott,hiszen én sem láttam őt.A dombtetőre érve derült ki,hogy a hang gazdája egy bak,aki a legelészése közben,néha elkiáltotta magát.Teljesen nyugodtan falatozott,nem is túl gyakran emelte fel a fejét,hogy körülnézzen.A távolból,mintha visszhang lett volna,hasonló,riasztó hangok érkeztek.Talán nem is mindig a veszély jelzésére használják ezt az ugatás-szerű hangot az őzek.Közelebb érve láttam meg,hogy az egyik agancsszárát elhagyta valahol.
Már jól láthatóan,elkezdte levetni a téli bundáját,hamarosan,megint ragyogó színbe öltöznek az őzek.

Másnap ismét ezt a területet céloztam meg.Útközben találkoztam a hazánkban honos,5 pillangófaj egyik képviselőjével,egy Farkasalmalepkével.Évente csak egyetlen generációjuk repül,április-május környékén,nem is túl gyakori lepke,így nagy öröm,ha sikerül velük összefutni.Valamiért nem a zöld növényzetet használta pihenőnek,hanem a kitaposott ösvényt,de azért egy dokumentum fotót csináltam róla.

A dombok közt,jó másfél órai nézelődés,gyaloglás után sikerült csak észrevennem egy őzet.Ismét egy bak volt az alany,olyan 3-400 méterre lehetett.Nyugodtan legelészett,majd egyszer csak eltűnt a szemem elől.Arra felé indultam,ahol utoljára láttam,de így is nehéz volt észre venni.Nagy szerencse,hogy bak volt,mert így az agancsa éppen kilátszott a fűből.Viszonylag könnyű volt megközelíteni.Körülbelül 20 méterre ültem le tőle és vártam,hogy felemelje a fejét,legalább egy fotó elejéig.Közben a fűből kilátszó részleteket próbáltam megörökíteni.

Hosszas várakozás után,lankadt a figyelmem és amikor egy távolban beröffentett traktor hangjára felkapta a fejét,épp nem volt a kereső a szemem előtt.Azonban hiába maradtam mozdulatlan,ebből a távolságból egyből észrevett és a következő pillanatban már csak a távolodó,hatalmas ugrásait figyelhettem meg.....

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Vasárnap

2011.04.17.
Sötétben indultam el,a város még aludt.Fagyott fűszálakon,majd később a harmattól átázott földön értem el a helyet,amit megcéloztam mára.A repceföld és a patak közti fasor mellett indultam el.Rengeteg száraz gally volt a földön,nem sikerült csendben haladnom.Két bakot is sikerült megriasztanom,akik hatalmas ugrásokkal érkeztek a fák takarásából.Nagy félkört írtak le a mezőn,majd visszavágtattak a fák közé.

 

A nyulakkal és a fácánokkal nem volt szerencsém,csak a ruhámat sikerült eláztatnom a harmatos fűben való kúszásban.Ahogy a nap kezdett melegebben sütni,kiültem kicsit szárítkozni és figyeltem a vetésben kérődző őzeket.Ha elfekszenek,szinte észrevétlenek maradnak a magas fűben.Sikerült is megriasztanom egy addig nem látott párost,miközben 3 sutát próbáltam becserkészni.Hirtelen a három őzből öt lett,majd kilenc,persze mind a mező túlsó oldalára futott.Visszafele úton,két domb között,újabb őzeket vettem észre.Talán a szél ellen helyezkedtek ide.A jó szélirányhoz nagy kerülőt kellett tennem,így az egyik domb takarásából tudtam feléjük indulni.Egyikük állt csak,de valamit megsejthetett,mert el is indult felém.Néha a kíváncsiságuk nagyobb az óvatosságuknál.Izgalmas volt figyelni,ahogy a domb mögül közeledik és nem tudja mire vélni a kattogó,zöld kupacot a földön.Sétálgatott,néha úgy tett,mintha legelne,kicsit kocogott,majd megint megállt...látszott a tanácstalansága.Majd egy félkör megtétele után szagot fogott és magával csalva a társait is,messzire szaladt.

Ismét problémát jelentett a talajról felszálló pára,rengeteg kép lett homályos miatta.Talán érdemesebb lesz a délutáni órákban őzvadászatra indulni.

Tavaszi munkák

2011.04.11.

Hideg reggelen indultam el újra.A nappal együtt,harmatcseppek jelentek meg a növényzeten.Cipőtisztítás megoldva :)A közeli fácánetetőt és a szénatárolót próbáltam a kerteken keresztül megközelíteni,mert még mostanában is itt töltik a reggeleket az őzek.Kicsit elkéstem.Már az etetők irányából érkező sutát vettem észre,féltávon.A domborzat takart,viszont a felkelő nap,egész őszies színvilágot adott a jelenethez.

 Lassan sétálva,elveszett a gondozatlan szőlősorok közt.Felsiettem a dombra,hátha sikerül még egy képet elkapnom róla.Figyelmetlen voltam.A domb túloldalán ott volt a bak és észre is vett.Aki nem találkozott még bakkal,akár meg is ijedhetne tőle.Daliás tartás,szúrós tekintet,vastag nyak,már nagyrészt letisztított agancs...ha az ember felé indulna,esély sem lenne menekülni előle.A valóságban ez sosem így történik.Most is csak két expót engedett és már el is tűnt a suta irányában.Ide sajnos nem sütött még be a nap,de így lehetőség nyílt a stabilizátor tesztelésére.500(ekv1000)mm,1/160s...egész használható eredmény.

Ezután a szokásos mezőket céloztam meg.A kertekben már metszették a szőlőket és a területhez közeledve,már tudtam,hogy felesleges is a túra.4 traktor forgolódott a földeken,ha jól láttam,a repcét permetezték.

Sebaj,gondoltam,szétnézek a távolabbi,még ismeretlen területeken is.A szőlők mellett haladva,sok őzet láttam a sorokban,valószínű a gépek elől húzódtak be ide.Az egyre nagyobb vetésben 25 őzet számoltam meg.Még pár hét és teljesen elvesznek benne.Sok nyulat és fácánt is láttam,de őket már most nehéz észre venni,ügyesen rejtőzködnek a növényzetben.Egy távoli,barna pontot sikerült nyúlnak azonosítanom,el is indultam felé.Lapított a kis ravasz,ahogy közeledtem felé,szinte alig nőtt a képe a keresőben.

 A hosszú,izgalmas és könyökfájdító kúszásnak,egy előttem felröppenő madár vetett véget.A hirtelen mozdulat megijesztett engem,a nyulam és egy másik nyuszit is,aki szintén a közelben pihent,de eddig észre sem vettem..Azt sem tudtam,hová kapjam a fejem.Az egyik nyúl még pár méter futás után körülnézett,majd eltűnt a szemem elől.

Már elég magasan járt a nap,meg is éheztem,így hazafelé vettem az irányt.Megint megérte korán kelni és a délelőttöt a természetben tölteni.