2011. július 26., kedd

Borult reggelen

2011.07.26.
Felhős égbolt és ragadós sár fogadott a határban. Most valahogy egyik sem zavart. Ilyen időben talán az állatok is tovább láthatóak, nem bújnak el a hőség elől.
Még félúton sem jártam, mikor mozgást láttam a közeli dombon. Egy fiatal, teljesen ázott bundájú bak váltott ki az egyik kertből és már kíváncsian engem figyelgetett. Nem időzött sokat, szinte egyből bement a bokrok közé. Mire ezen átért, én már ott vártam a túloldalon, a keskeny búzasáv szélén. Itt még egy pillanatra sem állt meg, folytatta az útját arra, amerről én érkeztem.
Én sem húztam tovább az időt, a szokásos helyre igyekeztem, a repce- és búzatáblák közé. Mivel már mindent learattak, így elég jól átlátni a területet, már messziről is. Sikerült is a távolban, két egymás után szaladó őzet megfigyelnem. Szóval megkezdődött az üzekedés, gondoltam magamban. Azonban az elmosódott képeket visszanézve, kiderült, hogy két bak szalad át a táblán. Talán mégsem nőügy van a dologban, vagy pont amiatt volt a kergetőzés, vagy csak megriadtak valamitől..?
A szőlőkhöz, az egyik gazdával együtt érkeztem. Pár percet beszélgettünk, újságolta, hogy 12 vaddisznót számolt meg itt a környéken. Én még csak a túrásukkal találkoztam sajnos. A szót, a földútra érkező őzek fojtották belénk.
Talán egy percig sem figyelhettük őket, az anyuka gondosan visszavezette a kicsit a sorok közé. Viszont az őzgida látványa még az ilyen felhős, szomorkás időben is mosolyt csalt az arcunkra. 
A sorok közt még egy másik bakot is sikerült elkapnom reggelizés közben, de mivel ő is kiszúrt engem, inkább óvatosan továbbálltam. 
Egy kisebb domb tetején ültem le pihenni egy kicsit. Csak pár perc telt el, egy suta máris kilépett elém. Nem voltam takarásban, így  egyből észrevett, de pár képet azért sikerült lőnöm róla.
Itt kezdtem el reggelizni is, miközben a kijelzőn, egy távolban ugráló nyúl műsorát figyeltem. Hirtelen kellett abbahagynom az evést. A nyúl felém szaladt, bokszmozdulatokkal lerázta mellső lábairól a sarat, majd egészen közel hozzám, megállt szimatolni.
Ő sem sokat időzött, de legalább már használható képek is kerültek a kártyára. Útját, tőlem csak pár lépés távolságban folytatta, kényelmesen baktatva, mintha észre sem vett volna. Ritka az ilyen figyelmetlen nyúl.
Még ellátogattam egy lucernaföldhöz, de szombat óta azt is levágták, így inkább hazaindultam a szemerkélő esőben.