2011. augusztus 15., hétfő

Nyugodtnak indult...

2011.08.15.
Ma többször is megfordult a fejemben, hogy itthon maradok, de aztán mégis nekivágtam a határnak. Fáradt voltam és nem is sok látnivalóra számítottam, így az üzekedés végén. A közeli etető környékén nem voltak most őzek, az épülő halastónál sem dolgoztak a gépek, traktorok sem zavarták meg a hajnalt. Csend és nyugalom mindenhol, pont ahogy elképzeltem.  Csak a dombokhoz érve jött meg az én kedvem is a fotózáshoz. Egy nyugodtan legelésző őzpár ragyogott a felkelő nap fényében. Elég nyílt területen voltak, így nagy kerülővel, a szőlők takarásából próbáltam a közelükbe férkőzni. Sietős lépteimet csak a sor végéhez érve lassítottam és a levelek közt nézelődve próbáltam felmérni a helyzetet. Csalódottan nyugtáztam, hogy a bak már a sorok felé szalad. Túl hangosan közeledtem volna? Nem sok időm volt búslakodni, mint kiderült, okom sem volt rá. Egy hívatlan udvarló zavarta meg a párost, ezért volt ez nagy hevesség a baknál. A vita, összecsapás nélkül, gyorsan rendeződött. A vesztes fejét díszítő, törött agancsszár, egy korábbi összecsapás eredménye lehet.
A  helyzetet, egy másik kergetőző páros bonyolította tovább. Már öt őz szaladgált körülöttem, követni sem tudtam őket a fényképezőgéppel. Nem voltam takarásban, így néha mozdulni sem mertem, nehogy elijesszem őket. Még kevés volt a fény, lassan állt be a fókusz, sokszor a zoomot sem volt időm változtatni.  Nem ilyen jelenetekre számítottam ezen a reggelen, nem sikerült felvenni az őzek tempóját, így használható kép nem is igen készült. A kergetőzés a patak melletti erdősávhoz terelődött, amit a második párossal érkező, fiatalabb bak már csak messziről követett.
Most nekem is volt egy kis időm kifújni magam és feldolgozni a látottakat. Bár én csak egy helyben guggoltam, a szívem mégis a torkomban dobogott. Ilyen jeleneteket eddig csak sokkal messzebbről sikerült megfigyelnem.
A domb mögül hallatszó zajokból arra következtettem, hogy az őzek még mindig nem pihentek le. Hamarosan vissza is tért az egyik páros, jól láthatóan kifáradva. Rövid legelészés után, el is feküdtek a domb túloldalán.
A baknak azonban nem sok ideje volt pihenni, mert egy újabb udvarló közeledett feléjük.
A fáradtsággal nem törődve pattant fel a lovag és fordult szembe ellenfelével. Az erőviszonyokat már korábban tisztázhatták, mert különösebb hevesség nélkül sikerült távozásra bírnia a betolakodót.
Újabb pár perc nyugalom következett, majd ismét felbukkant a páros, ezúttal már kimondottan az orrával fogva vezetett bakkal. Szinte vonszolták magukat, ahogy járták az ilyenkor szokott köröket a mezőn. A bak hősiessége azonban nem volt hiába való, a sutától megkapta a megérdemelt jutalmát. A borítás, tőlem már nagyon távol történt, de ezzel lett teljes mindannyiunk reggele.
Ma végre közelről sikerült végignéznem, ezt az évente csak pár hétig látható viselkedésüket az őzeknek, ahogy a szelíd, mindentől félő állatok, az ösztöneiktől vezérelve vadakká alakulnak és teszik a dolgukat, amit a természet rendelt nekik.

9 megjegyzés:

  1. Nagyonjók ismételten Petya!:)
    én holnap este naplemente magasságában akarok kimenni valahová...talán Szent-Anna.:)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy neked is sikerült! Jó kis sztori, szép képek, gartulálok!

    VálaszTörlés
  3. Köszi, hogy benéztetek!
    Gabesz, én holnap már rápihenek a holnap utáni melóra. Remélem szép időd lesz!
    Endre:A képek most nem sikerültek jól, szinte mind bemozdult. De nem bánom, az élményre emlékezni fogok.

    VálaszTörlés
  4. Ez aztán mozgalmas reggel volt. Nagyon teszik a bejegyzés, egy szép keret történet :) Örülök, hogy neked is sikerült elkapnod a pillanatot. Gratulálok!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Miklós, örülök, hogy tetszett a történet.

    VálaszTörlés
  6. Idén mindenkinek sikerül!Képminőség mitszámít,ez nem fotópályázat!Pazar!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm Gábor! A képek most nem sikerültek, majd legközelebb :)

    VálaszTörlés