Lemaradva....

2011.05.05.

A délutáni fotóköri megbeszélés előtt - gondoltam - kiszellőztetem kicsit a fejem. Így délben nekivágtam a határnak. A repcetáblát keresztülszelő traktornyom, enyhe kanyarokkal csalogatott, a már vállig érő virágok közé. Meseszerű élmény egy ilyen táblában nyakig merülni a sárga növényzetbe.Képeken viszont, nagyon nehéz visszaadni ezt a rengeteg sárgát. Sehogy sem sikerült a fényképezőgépnek beállítani a valósághű színeket, így maradt a kicsit alacsonyabb nézőpont..

Lepkéken, méhecskéken kívül, nem láttam mozgást a repcében, így kifelé vettem az irányt. Már látszott a keréknyom vége, mikor egy őz bukkant fel, pont a tábla szélén. Mire "lőtávolba" értem, az őz már sehol. A repcéből kiérve láttam meg újra, a patak menti fasor felé tartott, meg-meg állva, csipegetve, nézelődve.

Még nagyrészt a téli bundáját viselte, gondolom, egy fiatalabb suta lehetett. Mikor beért a fák közé, én tovább indultam. A pár órás sétámat, egy-egy felröppenő réce, fácán és az egerészölyvek hangos vijjogása színesítette. Fotók nélkül szaladtak a percek. Ideje elindulnom, ha időben oda akarok érni az összejövetelre - gondoltam.magamban.
Ekkor bukkant fel egy bak az egyik domb tetején, feledtetve minden korábbi tervemet, programomat. Pár száz méterre lehetett és mintha a föld alól bukkant volna elő. Hosszas kúszás során sikerült egyre közelebb kerülnöm hozzá, mikor, eltűnt a szemem elől. Két tábla közti, másfél méter széles, vetetlen sávban folytattam a cserkelést, abban az irányban, ahol utoljára láttam. Hamar elfogyott ez a könnyen járható földsáv, újra a vetésben gázoltam, már állva, hátha így könnyebben észre veszem a prédám. Nehéz volt belőni az irányt, mindenhol csak a zöld növényzet hullámzott a szélben, sehol egy jó tájékozódási pont. Amikor, olyan 10-15 méterre felbukkantak az agancsok a fűből, egyből megálltam. Ilyen közel még sosem voltam őzhöz. Kis irányváltás és további közeledés után, talán már 10 méter sem lehetett kettőnk közt.
Mindent előre elterveztem : fotó az agancsokról, a hangra az őz kinéz, zoom visszatekerése-fókuszálás, lesz egy remek portrém a bakról. Talán két másodperc sem kell a két kattintás közt.
Két lassú, mély lélegzet után, teljesen megszűnt a keresőn kívüli világ és eltompultak a távoli zajok. A harmadik lélegzetet félig bent tartva nyomtam meg a gombot.

Az Olympus viszonylag csendes tükör- és zárszerkezete, most mintha jóval hangosabb lett volna, mint szokott. A zoom visszaforgatása közben feltűnt a fej a keresőben, élesíteni már nem volt elég időm. Nem kaptam egy másodpercet sem. Egy elmosódott, barna őztest került a második képre. A kattogásokra ketten pattantak fel a fűből, egy suta is feküdt pár méterre a baktól. Nem szaladtak nagyon messzire, így vigasztalásként, még engedtek pár képet készíteni magukról.

Pár percig sétálgattak előttem, aztán eltűntek egy domb mögött. Ők már jóval előrébb tartottak a vedlésben, mint a korábban látott suta, gyönyörű színük volt.
Kellemesen elfáradva és hatalmas élménnyel gazdagodva indultam haza, megint lemaradva a fotóköri gyűlésről, amit ezúttal nem bántam.